A rövidke gyűrűs farok

A gyűrűsfarkú makik legfőbb ékessége – biztosan kitaláljátok – szépséges, fekete-fehér, gyűrűs farkuk. Büszkék is rá valamennyien. Nem volt ez másképp abban a gyűrűsfarkú maki csapatban sem, amelybe Makkancs beleszületett valahol a madagaszkári erdőségek mélyén. Makkancs sok szempontból épp olyan volt, mint a társai, pont úgy ugrabugrált, pont olyan ügyesen lengedezett a fákon, pont úgy visított, ha a lábára léptek, de akadt egy fontos sajátossága: a farka nem nőtt vele együtt, ami döbbent csodálkozást váltott ki a makik között, mert tudvalevő, hogy a gyűrűsfarkú makik pompázatos farka minden évben
egy új gyűrű hosszát nő, hol fehér, hol
fekete színben.

Makkancs farka viszont nem nőtt egy centit sem, se feketén, se fehéren. Hiába teltek-múltak az évek, épp olyan kurtácska maradt az a farok, mint amilyennel Makkancs megszületett. Senki sem értette, mi lehetett ennek az oka. A gyűrűsfarkú makikra nem jellemző a jóindulat, csúfolták is Makkancsot a farka miatt eleget. Addig-addig piszkálódtak, amíg egy szép napon megelégelte és útnak indult, hogy új csapatot keressen magának.

Nem is kellett sokáig kutatnia, az ágak között hamar ráakadt egy rokonszenvesnek tűnő társaságra. Ők szívesen be is fogadták maguk közé, és végre nem csúfolta egy lélek sem. Hogy is csúfolták volna, hiszen ott senki nem tudta, hány éves. Nem is firtatta ezért a farka méretét senki, egyszerűen azt hitték róla, nagyon fiatalka még.

Makkancs szépen beilleszkedett, de ügyelt rá, hogy túlzottan ne ragaszkodjon senkihez sem. Eltervezte, hogy egy esztendő múlva újra továbbáll, mielőtt még észrevennék, hogy nem nő a farka, így nem kerül napvilágra a hiányossága. Így is tett. Majd újra és újra. Ahogy eltelt egy év, Makkancs mindig felkerekedett, hogy új csapat után nézzen. Szaladtak az évek.

Egy napon a délutáni sétáján szokatlan zaj ütötte meg a fülét: emberi hangokat hallott és valami baljós csörgést-zörgést. Lenézett a lombok között, és rémülten látta, hogy pár megtermett férfi ketreceket cipel magával. Több se kellett ennél, rögtön kitalálta: itt bizony baj készülődik.

Makkancs az évek alatt úgy megismerte az erdőt, mint a tenyerét. Eszébe jutott egy tágas, de eldugott barlang, ahol el lehet rejtőzni az emberek elől. Futásnak eredt, de nem a barlangba indult, hanem riadóztatni a makikat. Futott, ahogy csak a lába bírta, végigszáguldott az erdőn, felkereste az összes makicsapat lakóhelyét, és torkaszakadtából kiabált:

– Veszély! Utánam!

A makik elég ijedősek, hogy ne kelljen az ilyesmit kétszer mondani. Nagyot nézett a többi állat, ahogy száz meg száz gyűrűsfarkú maki iszkolt keresztül-kasul mindenen Makkancs nyomában.

Így, hogy mind egy helyen leszünk a barlangban, óhatatlanul megtudják a titkomat, futott át rohanás közben Makkancs fején.
De még futtában kieszelte, mit válaszol majd annak, aki bele mer kötni: – Kinek új gyűrűket hoznak az évek, kinek hasznos tudást.

Elégedetten vetette be magát a barlang száján, az a kurta farok csak úgy repült utána.

mesemondó | Horgas Judit